Ha fent lennénk az égen, onnan felülről csak pici pontokat látnánk, ahogy sétálnak, rohannak, összebújva állnak egy parkban, kergetik egymást, eltévedve kóvályognak egy utcában, állnak egy helyben és várnak egy másik pontot, maguk után húzva ballagnak a pici pontok, rúgdosnak valamit maguk előtt, vagy fizikai erő hiányában beszállnak egy konzerves dobozba és eltünnek a látómezőnkből. Ahány pont, annyi jellem. Sok pici pont más ütemben, máshogyan, egyik sem lenne ugyanaz, ha még keresnénk is.
Felülről kémlelt hangyaboly. Nekünk ők is csak pontok, mégis csodálatra méltó, amit tesznek nap mint nap. Se bűnözés, se pökhendíség, se csalás, se semmi kártyékony, mégis olyan szépen megy az ő kis szervezett bioritmusuk. Dolgoznak, építenek naponta valamit a bolyhoz, kitartóan hajszólnak egy távoli célt, amikor elindul a sok kis munkáshangya egy másik boly felé. Végeláthatatlan az út, de bennünk irigylésre méltó a kitartás és az akarat. Nevelik a jövő nemzedékét jóban és rosszban. Pusztán az időjárás vagy az emberi fizikum ami támadhatja őket, mert ők ugyan egymást nem háborgatják. Nincs hangyadepi, nincs suicidhangya, nincs munkanélkülis munkáshangya és hangyaösszeesküvéseket sem gyártanak egymás között.
Egy hangya valahol a boly közepéből üzeni az összes cserebogárnak, hogy sok pici pont legyőzi még a legnagyobb pontot is, amit valaha filctoll rajzolhatott, vagy ecset festhetett.
UTOLSÓ KOMMENTEK: