A szívnek megannyi húrja, gyermekded metafora, megpróbálni játszani rajta, ebben a mesében kétyelek közt vált valóra.
Harcolást az ellen, megannyi had próbálta, felperzselt kapukat talált, és ezt tette őket büszkén próbára.
Jött egy hős, aki páncélba burkolozva feltette, a hada erős embereit ő ugyan nemigen féltette.
Kitárt erős lelkét kardjával sajnos néha csak-csak felszegte, a sok csata szerepében kihívó szót elcsente.
De mire fel a sok dicső küzdelem, megannyi manna, ha a hercegnő szívét csak ritkán kaphatta.
Pusztába kiáltott szó, egy keservesen oltalmazott öröm, a lovag kereste, kutatta, ormon és kövön.
A harc után megannyi lovag büszkén fejét felszegve dícső útját járja, ő szerényen a lovára felpattanva indult el saját módjára.
A megmentett hercegnő a torony ablakából csodálkozva látta, mit művel ez a lovag, hát nem ismer magára?
De a hős katona lelkében maró ritmusra, fordult be a naplementében az erdők közti patakba.
Nagyot kortyolt a hűsítő vízből a csata sikerére, de szemében egy könny reagált a hercegnő feleletére.
Ma már talán büszkén ül szobája medrébe, de az a meseszerű mosoly, bűbájos tekintet, még vénségére is könnyet csalt szemébe.
UTOLSÓ KOMMENTEK: