Mennyivel tisztább egy gyermek mint egy felnőtt, mennyivel jobban lehet szeretni, "babusgatni" mint felnőtt társát. Jó volt még akkor, amikor az embernek mindenről csak elképzelései voltak, mindenről képzelgett csak, és várta, hogy ezeket saját bőrén is tapasztalhassa a későbbiekben. Majd ahogy felnőtt, rájött, hogy már elveszett az a varázs, amit a várakozással teli cseperedő éveiben oly magával ragadónak vélt. Sok dolgot jó várni, várni rá amíg az el nem jön, mert ha már egyszer beköszöntött más lesz. Azután is maradhat csodás, de ott meg már más kritériumoknak kell megfelelni, hogy az valóban egy csoda is maradhasson az évek során.
Kisgyermekként sokat álmodoztam, még ma is kétségkívül, elképzeltem úgy 7-8 évesen, hogy milyen lesz majd az apumhoz hasonlóan nekem is borotválkoznom, aztán amikor elsőnek megvágtam magam, már visszasírtam a puha arcbőr minden varázsát. Picit irigykedve, durcásan néztem a szüleimet, amikor családi találkozó alkalmával koccintottak pezsgővel, én meg még bele se ihattam, hogy mégis milyen, aztán amikor 16-17 évesen előszőr ittam pezsgőt, másnap az ágy sarkából szintén jó lett volna visszamenni azokba az évekbe, amikor csak egy pezsegő italként nézhettem, de nem kóstolhattam bele abba a bizonyos italba.
De talán ez az élet rendje, az emberi élet rendje. Amit lélekben álmodozva lejátszunk magunkba, lehet szebb marad, ha csak egy álom marad, attól lesz izgalmasabb... ettől izgágább a gyermek is, hisz még olyan ártatlan a lelke.
UTOLSÓ KOMMENTEK: