Amikor beköszöntőben az ajtó tornácán egy borongós, komor tél kopogtat, ösztönösen mindenki a "túlélésre" kezd el berendezkedni. A nagymama elteszi a befőtteket, szinte az összes cserepes kerti növényünket behurcoljuk a házunk minden zigzugába, elzárjuk a kinti kerti csapokat, a négy fal közé orientálódunk, minél kevesebb töltsünk kint. Túlélve a fotelből, a legextrémebb akciófilm is csak egy laza fintor, holott épp mi is "túlélünk" valamit. Elzárjuk magunkat a külvilágtól és egy forró teát szorongatva olvassuk a legszebb verses köteteinket. Nem, nem csak az ember ilyen különleges faj. A medve téliálma, a madarak vándorlása, megannyi biológia folyamat, ami a túlélés különös "Isteni vivmánya" ezekben az időszakokban.
Magamon tapasztalva, én a gondolataimat próbálom bezárni egy üvegbe, hogy azt majd egy zord téli napon, a fóliát eltávolítva elfogyasszam. Én szívesen adok másnak is az én saját befőttemből. Különösebben akkor pattan fel a szemem, amikor katonai pontossággal akarom megtervezni a napomat. Akkor pattan fel igazán az a fólia. Egy tegnapi gondolat, a mában másképp hangozhat, de attól még ugyanolyna finom az a befőtt, bármikor is fogyasztom el.
Mindenki fogja a maga "dunsztos-üvegét", és tegye bele a legszebb almáit. Még idejében, a zord télben a megfagyott ujjainkkal már nehéz lesz, hogy végül
... mi legyünk a legfurmányosabb túlélők.
UTOLSÓ KOMMENTEK: