ádííí blog

Ha életed utolsó perceiben filmet kéne forgatnod, a Saját Életedről, te mit tennél bele, milyen képkockákból állna..?! Belegondoltál már?

Hétköznapok átlagos pillanatai, rutinok, élmények melyek megragadtak benned, reggeli felkelések, a felejthetetlen beszélgetések, társas élmények, s dolgok amik örökre beléd égtek. Amikre emlékszünk mai napig, tisztán és kellemes szájízzel avagy kellemetlenül. Egy elrontott feladat, egy bakisorozat, egy rosszalló tapasztalat, vagy csak bal lábbal kelős napok garmadája. Hiszem, hogy mindenkinek kijutott erről a széles palettáról megannyi részlet.

Az tény, hogy magunkban felállítunk egy fontossági sorozatot, hogy melyik élményünket tartjuk a legjobbnak (akár többet is) és melyik(ek)ről próbálunk egyre inkább megfeledkezni, ha olyan nehéz is ezt kivitelezni. Egy jó rendező tesz hideget-meleget a filmjébe, ha nevetünk hát sírjunk is, ha sírunk, akkor nevessünk is, attól lesz kerek a történet.

Még most vágd meg magad a filmed, hogy utolsó premierjén telt házas legyen a szívedben az a bizonyos vetítés.

(Ezt a posztot rendezte az Élet s az Ihlet, kapható egy mosolyért a kölcsönzőben.)

Most már hivatalosan is tavasz van? Bízzunk benne, majd csak az lesz. Minden évben máshogy értelmezem a tavasz fogalmát, és teljességében mindenről más véleményem van, ahogy telnek el mellettem az év(szakok)ek. Érdekesen tapasztalom, hogy másképp állok hozzá egyes dolgokhoz, más véleményt állítok fel magamba, és különösebben érdemes megjegyeznem, hogy amit évekkel ezelőtt elleneztem, arra most tárt karokkal mondok igent. Szívből! Ennél nagyobb meglepetést amit magamdnak okozol ezzel, más nem nagyon tud megadni. Részletkérdés, hogy mik ezek, sokunkkal van ez így. Amit én most mint lényeget elmondanék nektek, az az lenne, hogy merni kell, merni egy jó nagyot, ahogy a levest is merjük, az élet minden területén merni kell, nem mohón, mértékkel mindent, de merni. Így táplálod magad, az életérzéseket mered magadba, Tapasztalatok Étkezdéje, úgy gondolom, éjjel-nappali büfé, de nézd meg magad is, én úgy láttam, hogy az.

Van egy módszerem. Megsúgom nektek, tényleg nem fájdalmas, de nálam elég sokszor bevált. Ha nehéz folyamatok tárháza előtt állsz, vágj bele. Ne félj tőle. Én ilyenkor elszámolok magamba háromig mielőtt nekivágnék (ezalatt persze elkönyvelem azt is, hogy a "három" szó kimondása után, fejest ugrok a mélyvízbe, mögöttem ugyanis valaki más áll, aki már ugrana helyettem..). Mit ér az élet, ha mindig más ugrik helyetted, semmit. Desszertet pedig mindig kapsz, én élvezem a tapasztalat ízét is, egy kis porcukorral a legjobb.

Gyermek-játék. Bűvös szó ez. Visszaemlékeztek azokra az időkre, amikor ti is játszottatok a kedvenc játékaitokkal? Mágikus jelentőségét csak felnőtt fejjel értjük meg, álomvilágba repítenek kicsiként, öreg korunkra pedig egy doboz jut ki nekik lakhelyként egy kietlen, poros padlás sarokban.

Apáknak, anyáknak, nagyanyáknak, nagyapáknak, tanárnak, postásnak, sőt még a kedvenc háziállatodnak is volt játéka kiskorában amivel órákon keresztül játszott, bármennyire meglepő is. Az agresszív adóbehajtónak is volt, sőt még a rendőröknek is. Nem szidni akarom a rend őreit, de némelyik szorongathatná a műanyag puskáját az eredeti helyett. Szebb világ lenne, ha minden diktátor kezében egy zsírkréta világítana, amellyel a sorsukra hagyott emberek szerződését írná alá, további zsírkréták rendelése céljából. Színeznék ők is szebbé a maguk világát. Ha baj történne, a rendőr csak konfettiket lőne ki a fröccsöntött puskából, és a postás is lego-borítékokat hozna villanyszámla helyett.

Gyermekkorunk műanyag mai fejjel = kacatjai, az életre neveltek. Malacpersely a spórolásra, villogó pisztolyunk önvédelemre, babáink gyermeknevelésre, kisautóink autóvezetésre... használjuk ezt a tudást arra amire neveltek minket, de azért álmainkban még mindig játszunk velük, ők csak hiányolnak minket! Naivság azt hinni, hogy felnőttnek ciki "mese-filmet" nézni, a legnagyobb tanulság pedig azokban lakozik... elő a zsírkrétát!

Egy film, ami után nehezen állsz fel a székedből, vagy fekszel fel az ágyadból, aminek a megtekintése közben borzongsz, meghatódsz és sírsz vagy nevetsz. Elgondolkozol, elmélyülsz minden egyes részletbe, és a végén gondolatban vállon veregeted a rendezőjét, és dícséred azt a csodát amit alkotott, és elénk tett.

Sok olyan filmet láttam már, ami egyszerűen odakötözött a székemhez, és közben megannyi gondolat támadt bennem, hogy "Na ez igen!", modern csodát élek át. Sok ember tapasztalta már magán, ha egy igazán jó alkotást néz, ugyanezek játszódnak le benne is. Egy könnycsepp a szemdben vagy mosolyogva végeláthatatlanul boldog leszel, esetleg meg is világodosz, mert valami olyat láttál és hallottál, ami felért egy Szent-Írással. Nem egyszerűen holmi közhelyek ezek, csupán a filmes palettán dolgozók kiváloságát, és azt az elmét dícsérem, amely segítségével olyat tesznek elénk, amit egy pár évezreddel ezelőtt kőbe véstek volna és igéjét büszkén hírdették volna egy neves hegy tetejéről. Mindenki életében ott léteznek azok a bizonyos Oscar-díjas pillanatok, átadom nektek a jelölést, ne hozzatok kétségbe azzal, hogy a színpadra vezető lépcsőnél visszafordultok. Akarjatok saját Oscárt!

Egy élet, amelyet átélve nehezen állsz fel a székedből, vagy fekszel fel az ágyadból, aminek a megtekintése közben borzongsz, meghatódsz és sírsz vagy nevetsz. Elgondolkozol, elmélyülsz minden egyes részletében, és a végén gondolatban vállon veregeted a rendezőjét, és dícséred azt a csodát amit alkottál, és elénk tettél.

Vasárnapi kosár egyenesen a mosolykövetségről, jól telerakva, masnival átkötve, a tartalma kibontás után a következő:

- Nyávogós macska simogatást követően szeretetbombává transzformálva.

- Egy film, amelytől borzongsz és nem fűrészes gyilkos a főszereplő.

- Egy üzenet, ami ismét kovácsolja a kapcsolatokat.

- Egy takaró, amitől az otthon mégis csak otthon.

- Egy hang, amit legszívesebben az álmaidban is hallgatnál.

- Egy napsugár, ami lelket melegít.

- Egy ember, aki a díszes kosár kibontását követően, mosolyogva vesz tudomást arról,

... hogy az élet egy csoda!

Igen úgy, masnival átkövetve, nagy kosárban!  

Érvelnék a közösség számára oly régóta ismert szociális eltunyulás jelensége ellen.

Ezzel kapcsolatban pár jótanácsot anno a gimnáziumi, később az egyetem első évében, az akkori tesitanárom is szóról-szóra a fülembe rágott, és milyen jól tettem, hogy megfogadtam a prédikációkat. Miről is van szó? M O Z G Á S -ról. .. és annak velejárójáról, az örömről. Személyesen én ezt jelenleg a futással abszolválom. Vizsgaidőszakban itthon több lehetőségem nyílik ehhez, mint a fővárosban. Az is igaz, hogy jobban szeretek a "természetben" futni, mint silány betondzsungelben, ilyenkor is büszkve vagyok, hogy itt születtem ahol. Pirossal kiemeltem a mai távom ezen a csodálos Google Maps képen. Nem haltam bele, mégis eszméletlenül jól éreztem magam a táv megtétele után (cirka 5-6 km) , ami fél órámba "került". Íme:

Pár személyes érv a futás mellett:

- Kevés dolog tudja kikapcsolni ennyire az ember tudatát, mint a futás.

- A táv megtétele után ne lepődj meg, ha büszkébbnek érzed magad.

- Futásnál szemlélni a természetet, fenomenális élmény.

- Kitartás, szorgalom, erő és akarat "játékának" megmérettetése a jó levegőn, kell ennél több?!

Már korábban is poszotoltam a futásról. Nem is lepődöm meg, hogy megint ezt teszem. Jó példát mutatni, felkelteni valakinek a figyelmét, vagy csak megszerettetni veletek a mozgás örömét, célom, és egyben úgy érzem, ha már egy ember veszi fel a futócipőt a posztom lesése után, akkor majd büszkén kihúzom neki a célszalagot a finishben. Önbizalom-tréningnek sem utolsó, mondom halkan az érintetteknek. :)

In a nutshell, fuss csak bátran, meghálálja a fizikumod és a lelked a távokat. Nem elég csak a szellemet karban, (lábban) is kell tartani a dolgaid.