Ahogyan kémlelek kifelé a szobám ablakán, a villámok cikázva végigsöpörnek az égbolton, hatalmas erők uralkodnak fölöttünk. A horizonton kis házakból fények jelennek meg, vagy éppen kialszanak egyes helyeken, valakik egy picit megrezzenek a dörgések nyomán, vagy éppen nagy ívben tesznek az egészre. A zivatar még sehol, előjáték ez csupán, ami fenyegetve közelít, lelket valami sötét fenyegettségbe viszi, olyan jó a négy fal között. Egy villámlás, egy dörgés, ritmikus váltakozás ez, ami néha a frászt hozza rám. Kisgyermek voltam, amikor nagyszüleimnél a vihar közeledtét egyfajta programnak tekintették, kiültek az előszobába, és a függönyt elhúzva meterológusokat megszégyenítve hozták meg a kísérlet eredményét, ... "ez esik mintha csak dézsából öntenék" ... Most meg mai fejjel rögzítem ezt a blogomba, és emlékezek, hogy mennyire szép is volt akkor együtt ezeket átélni. Ami talán a víz körforgására emlékeztetve, szintén örökérvényű marad az én lelkembe is. :)
A macskám is fülét, farkát behúzva lapít a lábamnál, ilyenkor ott szeret a legjobban lenni. :)
UTOLSÓ KOMMENTEK: