Halottak napján az emberek többsége hirtelen szeretettel teli emlékező bombává alakul át, ami a temetők kapuján aktivizálódik. Az emlékezés mindennél fontosabb lesz, " Haggyátok apátok, most emlékezik! ... Nekünk még a közös emlékezés se megy!? ... Józsikám, ne játssz a tűzzel, főleg itt ne, még felgyújtod a művirágokat..! " című monológokkal karöltve. Hallottam is már, de valahol ez se megy... legalább egy nap menne. Aztán van az igazán ünnepet átérző kis család, aki már a Teszkó polcai között fél órát töpreng, hogy melyik színű mécses passzolna legjobban a nagymamára, elemes kellene, vagy sem, milyen virág tetszelegne az ükapánk sírján. Vicces, vajnyit éreznek már ebből a földben lévők. De hát a hagyomány is nagy Úr piciny országunkban! Én abszolút semlegesen kezelem ezt, és vallom azt a teóriát, hogy nem csak akkor kell gondolni valakire, amikor már nincsen közöttünk. Ha néha napján nem is adódik rá alkalmam, de amikor tehetem látogatom a nagyszülőket is, ők meg egy szép szóval, mosollyal tudatják, hogy köszönik szépen, hogy vagyok nekik épségben, egészségben...
Rimembőr - Hálovín
2010.10.29. 12:20 adam_
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://adiii.blog.hu/api/trackback/id/tr192407556
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
UTOLSÓ KOMMENTEK: